A minap egy pénzügyi oktatókönyvet olvasva találkoztam egy texasiakról szóló tanítással:
„A texasiak nem temetik el a vereségeiket. Ihletet merítenek belőlük.„
Amellett, hogy a fenti tanítás pénzügyi berkekben is megállja a helyét - gondolatot ébreszt-; látok párhuzamot a mindennapi kudarc-veszteség-vereség-csalódás kezelési dinamikánk és a könyvben taglalt, a pénz elvesztésétől való félelem okozta megrekedtség között.
Egy múltbéli versenyen szerzett nem-dobogós-hely, egy évekkel ezelőtti szerelmi csalódás, vagy egy olyan szituáció, amelyben megszégyenülve éreztük magunkat, sokszor elegendő ahhoz, hogy távol tartson bennünket az aranyéremtől, a párkapcsolattól, illetve különféle élethelyzetekben a magabiztos hozzáállástól.
Vannak olyanok, akik új lendületet véve ismét belevágnak, vannak, akik ha úgy alakul –félve ugyan, de- újra megpróbálják, s vannak azok (köszöntöm itt olykor magamat is :) ) akik elzárkóznak az újratapasztalás lehetőségétől, mondván:
- nem akarom ezt a fájdalmat újra átélni,
- nem akarom, hogy kinevessenek,
- ez nem nekem való,
- jól megvagyok nélküle is.
Sokszor nem tudatosan zárkózunk el; a hozzáállásunk a tudatalattinkban rögzült, automatikus reakciósorozat eredménye. Célja a túléltetésünk, a biztonság megteremtése és fenntartása.
Elég egy randevúmeghívás és azonnal automatikusan lejátszódik a múltbéli drámaélmény összes epizódja, emlékeztetve arra, hogy milyen veszélyek fenyegetnek bennünket egy párkapcsolatba lépve (megcsalás, elhagyás…stb.) Automatikusan reagálunk így, a hozott és tapasztalt mintáinkra alapozva.
De mi történne akkor, ha valaki az első, a második, vagy a harmadik esése után nem akarna többé járni tanulni?
Amikor ez történik, a fókuszunk általában a múltban ragad, s láthatatlan számunkra az azóta eltelt időszak fejlődési íve.
Hol tartok most? Kivé lett az, aki itt él bennem?
A megismétlődéstől való félelmeket érezzük, a kétségeinket és azt a nagyon nehezen leküzdhető vágyat (hiányérzetet), amely - mindezek ellenére- a félelmünk tárgya felé hajt bennünket.
Fontos rálátnunk arra, hogy: a jelenlegi énünk másként reagál(hat)na a félt szituációra, hiszen tapasztalataink és az önismereti fejlődésünk révén sokkal gazdagabbak vagyunk, mint akkor voltunk, amikor az azóta szőnyeg alá sepert vagy éppen folyton hangoztatott szituációra a rögzített módon reagáltunk. Akkor és ott, a hitrendszeri csomagunk (akkori önmagunk) alapján azt a megélési utat és cselekvési mintázatot választottuk. Legtöbbször önként, saját felelősségünkre.
Nagy tanítást élhetünk meg abból, ha meglátjuk, honnan hová tart személyes fejlődésünk és elfogadjuk választásunk szabadságát. Ez egyszerre nagy felelősség és ajándék egyben.
Szükségszerű lépés a TUDATOSÍTÁS. Vegyük észre, mennyire nagyon ragaszkodunk az automatikus reagálási mintázatunkhoz. Kreativitás helyett automatizmussal reagálunk, kockázat és bátorság helyett fájó biztonsággal. Pl. ha megemelt hangon szólnak hozzám, mindig összerezzenek és összehúzom magam, lemondva ezzel arról a szükségletemről, hogy tisztelettel és szeretettel beszéljenek velem. Felállhatnék és kiállhatnék a szükségleteim mellett, nézőpontot válthatnék, de rettegek a magamra hagyottság érzésétől, mert attól félek, hogy az ugyanolyan szörnyű lesz, mint évekkel/évtizedekkel ezelőtt a magára hagyottságot megélni, vagy csupán elképzelni azt.
Vegyük sorra ezeket a nehéz emlékeinket! Írjuk le őket egy lapra és ragasszuk ki otthon a falra vagy a tükörre. Egészen addig ne vegyük le, ameddig amikor ránézünk, a legkisebb félelmet, elnehezülést is képes kiváltani belőlünk. Ne dugdossuk tovább! Ne töröljük le a facebookról (hölgy társaimnak címezve :))! Ne hagyjuk tovább a szőnyeg alól kormányozni! Ki-ki a maga módszerével! (Tapasztalat: az evés nem célravezető módszer) Terápiával, légzéstechnikával, jógával, sporttal, tánccal, rajzolással, énekléssel, mantrázással, vagy bármivel, ami az emlékek fájó érzelemtartalmát segít kiüresíteni. Írjunk magunknak új működési mintázatot! Éljünk a tudatosítás és a kreativitás eszközével! Éljünk a nehéz emlékeinkben rejlő lehetőségeinkkel!
A mai naptól reagáljunk másképpen nehézségeinkre, a frissen megélt kudarcokra!
Számtalanféleképpen reagálhatunk, ha úgy döntünk, nem ragaszkodunk és bújunk meg tovább amögött az egy választási lehetőségünk mögött, amelyet korábban választottunk.
Dolgozzuk meg az emlékeinket!
Ha tetszett, amit olvastál, várlak szeretettel és hálával a facebook oldalamon:
