Elengedés gyakorlat a szimbólumok rendszerén keresztül

Elengedés - megbocsátás vagy elfogadás?

A Védikus asztrológia tanai szerint a  Mritju jóga napokon nem érdemes új dolgokba belekezdeni, azonban ezek a napok a legalkalmasabbak arra, hogy régi sérelmeinket, fájdalmainkat elengedjük, hogy kiselejtezzük dolgainkat fizikálisan és lelki (érzelmi) szinten is. 

Szeretnék veletek megosztani egy olyan gyakorlatot, amely támogathatja az elengedést. 

Előtte azonban nézzük meg, mivel tesszük sok esetben egyenlővé az elengedést:

elengedés = megbocsátás    (zsákutca)

Ezzel a párhuzammal találkozom a leggyakrabban, azonban a megbocsátás korántsem jelenti az elengedést, sokkal inkább felfüggeszti azt.  Megrekeszt.

Amikor megbocsátunk valakinek - bár bizonyos kultúrkörben magasztosan és felemelően hat-  a másik fölé helyezzük magunkat.

Azt  gondoljuk, hogy az, ami bennünket mozgatott, több-jobb-fontosabb-sürgősebb-érthetőbb-elfogadhatóbb stb., mint  az, ami a másik viselkedését irányította.

Mi vagyunk a sértett fél, mi voltunk azok, akiket bántottak, nekünk kell megbocsátanunk. Az, hogy a másikkal mi történt, nem fontos, nem is kell a számításokba, vagy nehezen tudjuk őt számításba venni.

Azonban, ha abból indulunk ki, hogy szükségletrendszereink (fizikai és érzelmi síkon egyaránt) túlélésünk támogatása érdekében alakult ki, nagyon is fontos, hogy számoljunk a másikkal.

- mi volt az ő motivációja?

- mire vágyott?

- milyen szükséglete elégült vagy éppen nem elégült ki az adott szituációban?

- mit próbált meg elkerülni?

- vajon milyen hozott mintája volt a cselekvésre? 

Írnék egy példát:

Ha egy édesanya depressziós, nem képes a gyermek számára az egészséges (agyi)fejlődéséhez szükséges jelzéseket leadni (elegendő figyelem, gondoskodás stb.). Nem képes érzelmi kommunikációra, a gyermekek azonban a korai években kizárólag az érzelmi kommunikáció jeleiből olvasnak. 

Ha egy gyermek ilyen környezetből érkezik az életbe, egészen valószínű, hogy kötődési nehézségei lesznek a későbbi (pár)kapcsolataiban, illetve nem lesz hozott mintája (időközben persze sok sok érzelmi munkával kialakíthatja) arra, hogyan kell az érzelmeit megérezni, megélni, a másik jelzéseit észrevenni, értelmezni stb. 

Az ilyen férfiakat/nőket a (pár)kapcsolat másik tagja (legtöbbször kötődő-társfüggő, aki leginkább passzol az intimitáskerülő viselkedéshez) érzéketlennek minősíti és gyakran bántódik meg az "érzéketlen" viselkedésen. 

DE! Ha azt nézzük, hogy az "érzéketlen"  félnek zárkózottságra és távolságra van ahhoz szüksége, hogy biztonságban érezze magát, a kötődő félnek pedig folytonos kapcsolódásra ahhoz, hogy ugyanezt élhesse meg, a helyzet egészen más. Kinek van igaza? Ki bántott meg kit és kinek kell megbocsátania? És pontosan mit kell megbocsátanunk?

Megláthatjuk, hogy a felek nem bántani szeretnék egymást, csupán az általuk ismert módokon próbálják meg a biztonság iránti szükségletüket kielégíteni. 

Innentől kezdve nem lesz szükség áldozati szerepre sem, illetve közelebb kerülhetünk saját magunkhoz azáltal, hogy meglátjuk a saját szükségleteinket és emberi (szeretetteljes) minőségünkből közelítjük meg a másikat.

A megbocsátásnak ezért nincs létjogosultsága, mert a másik nem tett semmit, amit nekem meg kellene bocsátani.

Egy dolgot tett: valamilyen formában a szükségleteit elégítette ki. Nem ellenem cselekedett, hanem önmagáért. 

Még akkor is, ha ez rám hatással volt, megérintett. Ez innentől kezdve az én történeteim, az ezzel kapcsolatos kielégítetlen szükségleteimről szól (pl. összetartozás, kapcsolódás, bizalom iránti szükséglet...stb.)

Ha egy picit másképpen közelítünk az elengedés felé, akkor azt mondhatjuk, hogy:

elengedés =  elfogadás

Ebben a párosításban sokkal inkább tetten érhető az oldódás folyamata. Az elfogadás nemhogy támogatja az elengedés folyamatát, az elfogadás maga az elengedés. 

Abban a pillanatban, amikor meglátom, hogy egy adott helyzetben nekem mire van-volt szükségem és átgondolom, mire lehetett szüksége a másik félnek, a közöttünk lévő neheztelés és az ehhez kapcsolódó kötések elkezdenek gyengülni.

Látom magamat és látom a másikat is.

 Ebben az állapotban egyre kevésbé függök a másiktól és megszülethet az a fajta távolság és megérintettség-mentesség, ami maga az elengedés. Ehhez azonban elfogadásra lesz szükség, a magam és a másik szükségleteinek - ezáltal a bennünket működtető viselkedési dinamikák-megértésére.

Lássuk a gyakorlatot! :)

GYAKORLAT: 

Huppanj le a kanapéra és pár percig hunyd be a szemed. Lélegezz párat és engedd meg magadnak, hogy megérkezz. 

Érezd meg annak az erejét, amely abban van, hogy most magadért cselekszel. Fontos vagy magadnak. A változást választod.

Képzeld el az adott szituációt, amivel dolgozni szeretnél. Lásd a történet képeit, lásd a szereplőket, halld a mondatokat amelyek elhangzottak, nézz körül, nézd meg a színeket, érezd az akkori levegő hőmérsékletét a bőrödön, helyezkedj a pillanatba utoljára bele.

Lassan, kezdd el  hangosan, egyenként kimondani az alábbi szavakat. A szavak között tarts szünetet, maradj behunyt szemmel és nézd meg, hogyan alakulnak át történeted képei.  Nincs elvárás, csak figyeld a történteket, engedd hatni a szavakat. Ha ellenállást érzel, mondd ki mégegyszer az adott szót és csak arra figyelj, milyen hatással lesz rád és az emlékképeidre.

- CSEND

- SZIKLÁK

- FA KERÉK

- VIHAR

- SÜNDISZNÓ

- FELFRISSÜLÉS

- VÍZESÉS

- PILLANGÓ

- PÁZSIT

Hajrááá! :)

www.bekebeka.hu

                                                            be-FAGYÁS vs. CSELEKVÉS

Időről időre megkérdőjeleződhet, mennyire hiszünk saját magunkban és mennyire tudjuk álmainkba/céljainkba vetett hitünket megtartani és a megvalósulásuk érdekében erősíteni azt. Mennyire vagyunk képesek csapongó, önbántalmazó energiáinkat felismerni, megfékezni majd erőforrássá alakítani a saját javunkra?
Hogyan tudunk ilyenkor a teljes passzivitásból a cselekvés, az aktív szakasz, a haladás irányába mozdulni?

Az elbizonytalanodás pillanatában:
- öntudatlan hiedelmeink,
- bevésődéseink (magzati kori- kora gyermekkori traumák/tapasztalások) irányítanak bennünket, függetlenül attól, mi az, amit tudatos szinten gondolunk az elakadásunkról, vélt problémánkról, magunkról, vagy másokról. Felszínre kerülnek azok a hozott (öröklött) vagy tapasztalt megélési minták, amelyek már nem szolgálnak bennünket és elengedésükre várnak.
Előjön az összes "nekem akkor sem sikerült" pillanat, a csalódások, a feladások és a be nem teljesült álmokkal való szembenézés érzése.

Amikor ebben az állapotban vagyunk, a kilátástalanság és a tehetetlenség érzése gyakran vezet energiahiányhoz, az üresség érzéséhez vagy a teljes befagyás megéléséhez.

Gyakori (bántalmazó) gondolatok ebben az állapotban:
- elfogytam,
- nem akarok változtatni, nem tudok ebből a helyzetből kilépni,
- elvesztem, elbuktam,
- nem vagyok elég ehhez, nem vagyok elég jó, nincs erőm,
- nem szeretnek engem,
- nem vagyok elég fontos,
- magamra hagynak (csak magukkal törődnek)...stb.

Kapcsolódó érzelmek:
- szomorúság,
- magányosság,
- félelem,
- kétségbeesés,
- kiábrándultság,
- érdektelenség,
- fáradtság,
- reménytelenség...stb.

Sokunknak nincs viselkedési mintázata a cselekvésre, arra, hogyan lehet ezekben a helyzetekben saját erőforrásunkhoz kapcsolódva nézőpontot váltani és meglátni az aktivitási pontokat, lehetőségeket:
- mi az, amit tehetek, hogy jobban legyek? Lépésről-lépésre.
- hogyan tudom feloldani az adott ÁLLapotomat, a befagyást?
- mire van most szükségem (pl. biztonságra, kapcsolódásra, támogatásra stb.) és hogyan tudnám a szükségleteimet kielégíteni?

Amit ezekben a helyzetekben tehetünk:
- tudatosan kapcsolódjunk azokhoz az emberekhez, akik szeretnek bennünket,
- beszéljünk a felmerülő gondolatainkról,
- beszéljünk az érzéseinkről,
- vegyünk részt csoportos foglalkozáson, beszélgető körökön,
- alkalmazzunk terápiás módszereket,
- nézzük meg kedvenc mesefilmünket,
- hallgassunk olyan zenét, ami nyitogatja a szívünket és sírjunk egy óriásit (pl. https://www.youtube.com/watch?v=LWQbuJ24Wzg)
- mantrázzunk,
- énekeljünk,
- végezzünk légzőgyakorlatokat (igény szerint elküldöm az általam ismert gyakorlatokat privát üzenetben),
- menjünk a szabadba, sétáljunk,
- sportoljunk valamit (bármit).

A lehetőség ott van a cselekvésben.

Van az a helyzet, amikor annyira be vagyunk fagyva, hogy ezek egyike sem fog működni.Nem tudunk ezekhez a lehetőségekhez kapcsolódni. Ilyenkor -nálam- a megengedés, a teljes beleengedés, a megadás tud segíteni. Nagyon nehéz, mert egy kis részünk mindig küzd a "padlón levés" ellen (a túlélési ösztön mindennél erősebb) és az irányítást meg akarja tartani.
Ennek ellenére, amint beledőlök, beleengedem magam a teljes tehetetlenség és a fájdalom megélésébe, kinyílik egy kis ajtó. És amikor kinyílt, hirtelen levegőhöz jutok és képessé válok a fenti lista szerint cselekedni. :)

Végezetül,
nagy szeretettel, a remény és az újonnan megszülető erő különleges ízével küldöm az alábbi megerősítéseket az akaraterő és energia szűkében lévőknek:

Életerős vagyok.
A siker én vagyok.
Győztes vagyok.
Az öröm én vagyok.
Siker van bennem és siker vesz körül.
Amihez csak nyúlok, sikerré válik.

Tavaszra fel!! :)

                                           
                                             Nyíljon a TOROK, nyíljanak a LEHETŐSÉGEK!

Belső igazságunk kimondása tökéletesen átformálja jellemünket! – próbáld ki és figyeld meg :)

Hogyan?

1. Felismerem, hogy mi van velem.
2. Vállalom, hogy mi van velem.
3. Kimondom, hogy mi van velem.

Egyszerűnek tűnik, de amikor konfliktushelyzetben –megérintődve- vagyunk, érvelünk vagy vitázunk, valóban ezeket a pontokat követve kommunikálunk?

Ahhoz, hogy eligazodjunk saját magunkban, tudatos erőfeszítésre és gyakorlásra van szükség.
Az alábbi, gyakorlatba beépíthető formulák segíthetnek neked:

1. Vizsgáld meg azt, ahogyan egy adott helyzet kapcsán ÉRZEL – vállald, hogy így érzel és mondd ki! Ne azt mondd, amit gondolsz, mondd azt, amit érzel.
- Ebben a helyzetben csalódott vagyok.
(megszokott formula: Csalódtam benned.)
Érzéseink megismerése önmagunk teljesebb megértését vonja maga után. A megértést tudja követni az elfogadás, az elfogadás pedig nyugalmat és biztonságot teremt bennünk és körülöttünk.

2. Vizsgáld meg azt, amire egy adott helyzetben szükséged van, amire VÁGYSZ – vállald, hogy erre van szükséged és mondd ki!
- Meghallgatásra van szükségem.
(megszokott formula: Szükségem van arra, hogy figyelj rám!)

3. Követelőzés helyett fogalmazz meg könnyen teljesíthető KÉRÉSEKET- vállald fel és mondd ki!
- Kérlek, miután elmondtad, hogy mi van veled, hallgasd végig azt is, ami velem történt. (megszokott formula: Jó lenne, ha nem csak magaddal foglalkoznál.)

Fontos az, amit érzel, fontos az, amire szükséged van és jogod van kérni olyat, ami a szükségleteidet kielégíti. Így, ezzel együtt is szerethető vagy. Sőt!
Ahogy elmélyül elkötelezettségünk saját magunk vállalása (szeretete) és a tiszta kommunikáció iránt, ahogyan rutinunkká tesszük a fenti formulák használatát, egyszerre megtapasztaljuk, hogy
- teljesen más minőségben fordul felénk környezetünk,
- újfajta minőségben kapcsolódunk saját magunkhoz.

4. Feltételezések és gondolatok helyett csak a TÉNYEKET, érzéseket és szükségleteket fogalmazd meg és add tovább saját magadról, egy másik személyről, szituációról.
- XY azt mondta, hogy 20p múlva indul haza a buszunk.
(megszokott formula: XY siettetett engem.)
Amikor minősítésekkel, ítélettel, kritikával egészítjük ki a tényeket, elszigetelődünk belső lényegünktől. A túlzást és a ködösítést frusztráció követi, hiszen mindkettő hiányállapotból gyökeredzik. Az egység és az elfogadás állapotában nincs szükségünk értékelésre, ítéletekre. Nincs szükségünk arra hogy igazságot tegyünk, vagy éppen jól „megmondjuk”.

5. Tanuld meg kimondani, hogy NEM. Biztos határokkal sokkal jobban érezzük magunkat. Téves elképzelés, hogy a határaink elválasztanak bennünket másoktól. Pontosan abban segítenek, hogy egészséges kapcsolódásunk legyen másokkal.

6. Ha kimondasz valamit, gondold azt KOMOLYAN. Tegyél arról, hogy a szavaidnak legyen súlya. Egyrészt belső tartást ad, másrészt igazságunk kinyilvánításával ezt a tartást kommunikáljuk mások felé. Testtartásunk, tekintetünk és egész rezonanciánk erőről és stabilitásról árulkodik.

A torok energiaközpontja közvetlenül kihat kommunikációnk minőségére. Az alábbi megerősítő mondatokkal ezt az erőközpontodat támogathatod:
(ismételd őket lassan, hangosan, reggel és este, vagy amikor időd van)

- Fontos az, amit érzek.
- Megtanulok odafigyelni magamra és megbízni belső hangomban.
- Kimondom belső igazságomat, s tiszteletben tartom elkötelezettségemet iránta.
- Olyan őszinte vagyok, amennyire csak telik tőlem.
- Könnyedén és kellemesen megosztom az érzéseimet.
- Belső tartásom vezérel.
- Valahányszor kimondom belső igazságomat, tovább erősítem belső tartásomat.
- Továbbadom, amit érzek, anélkül azonban, hogy ráerőltetném másokra személyes felismeréseimet.
- Mások igazságát is meghallgatom, a magamét becsületesen megosztom embertársaimmal.
- Olyan ékesszólóan fejezem ki magam, amennyire csak tudom.
- Hallgatok belső igazságom szavára.
- Szavaim lelkem legmélyéről fakadnak.
- Valahányszor átesem egy erőpróbán, tovább erősödik az akaratom.

Kulcsmondatok - stresszhelyzetek megértéséhez

Amikor stresszt (érzelmi kibillenést) élünk meg, minden esetben valamilyen korábban rögzült - valós vagy valósnak vélt- veszély, szorongás áll a helyzet hátterében. Akkor is így van ez, ha meggyőződést érzünk afelől, hogy a másik ember tökéletlensége  stresszünk egyetlen kiváltó oka; a forrás: "Hogy lehet valaki ennyire hülye?" stb.

A következő példán és a példa során használt kulcsmondatokon keresztül szeretném a fenti állítás mélyebb megértését segíteni, továbbá eszközt adni arra, hogy önvizsgálattal képessé válj programozó konfliktusaid feltárására. Programozó konfliktusaink azok az élethelyzetek, amelyeket első tapasztalatunkként rögzítettünk. Az itt megélt konfliktusok elegendőek ahhoz, hogy biológiai és "érzelmi" túlélésünk céljából rögzítsék az agyban a később vissza-visszatérő gondolat- és viselkedésmintákat, segítséget nyújtva abban, hogy a  bennünket veszélyeztető helyzeteket elkerülhessük. Éppen ezért a stresszt okozó helyzetekben sokszor nem az aktuális történést érzékeljük, így a saját korábbi meggyőződés mintánk alapján reagálunk.

Példa:

Emberek utaznak a buszon. A busz eleje tömött, középtől hátrafelé pedig szellős. Fel akarunk a buszra szállni és a busz végébe menni, hogy leülhessünk. Ehhez át kell jussunk az embereken.

A helyzet értékelése a saját érzékelésünkön (szűrőnkön) keresztül (aktiváló konfliktus):

"Fel akarok szállni, a busz eleje tömve van, a jármű közepétől a végéig pedig ördögszekereket görget a menetszél. Ideges vagyok. Miért nem képesek hátramenni? Ezt nem hiszem el.. Bosszantanak itt engem korán reggel..Mért nem figyelnek a másikra? Még ennyi hülyét, hihetetlen..Kérvényt nyújtsak be hogy hátramenjenek ?" 

Mit érzel ebben a helyzetben? Milyen érzések (itt találod az érzések listáját: http://asszertivakademia.hu/erzesek-listaja/) vannak benned? 

- "Bosszankodást. Dühös vagyok. Frusztrált. Össze van szorulva a gyomrom és érzem az ideget az egész testemben. Olykor ütni is tudnék."

Mire lenne most szükséged? Mire vágynál?

- " Arra hogy az emberek ne csak magukra figyeljenek. Ne legyenek ennyire önzőek."

(Amire szükséged van: (a,), figyelem,  (b,)együttműködés, (c,) egyenlőség)

Miért gondolod, hogy fontos hogy  (a,) elég  figyelmet kapj a többi embertől?

- "Mert akkor olyan mintha fontos lennék, számítana az is, hogy velem mi van, nem csak velük"

Mi a legrosszabb, ami történhet veled akkor, ha úgy érzed  nem fontos, hogy veled mi van?

- "Akkor egyedül maradok. Elmagányosodom. Nem kellek senkinek."

Mikor éltél meg korábban hasonlót, amikor nem kaptál figyelmet, amikor egyedül érezted magad, azt érezted hogy nem számítasz?

- "A szüleimmel élve sokszor volt ilyen.  Állandóan vitatkoztak, mindegy, hogy nekem az rossz volt. Őket ez nem érdekelte. Emlékszem hogy ordítottam hogy fejezzék be, de mintha meg sem hallották volna. Mintha ott sem lennék." (programozó konfliktus).

"Mintha ott sem lennék." Nem csupán otthon a szüleinkkel érezhetjük ezt, de később a buszon utazva is. A szülők figyelme nélkülözhetetlen a gyermek túlélésének szempontjából. Biológiai berögzültség, hiszen a gyermek teljes mértékben kiszolgáltatott, függ a szülőtől, annak szeretetétől, figyelmétől.

Lehetséges meggyőződések, amelyek hasonló megélések következtében rögzülhetnek: 
Akkor vagyok biztonságban, ha figyelnek rám.

Ha nem figyelnek rám, magamra maradok, elmagányosodom (szorongás, rejtett halálfélelem).

Nem számít az, amire nekem van szükségem, az emberek úgyis csak saját magukkal foglalkoznak.

Nem számítok.

Átlátszó vagyok. (Mintha ott sem lennék.) - a programozó konfliktus során rögzült düh, frusztráció és a gyomorszorítás aktiválódik azokban a helyzetekben, amikor egy adott élethelyzetet hasonlóképpen érzékelek.

Ha sikerül feltárni és megérteni a programozó konfliktusainkat, hasonló helyzetek már nem okoznak számunkra érintettséget, érzelmi kibillenést. Nem aktiválódik az ingerhez kapcsolt stresszreakció, az adott helyzet nem válik aktiváló konfliktussá, mert értem, mi az, ami a helyzetben megérintett, mi az amire ebben a helyzetben szükségem lenne. S ha tudom, hogy mi az, amire szükségem lenne, megtalálhatom a módját, hogy a szükségleteimet maradéktalanul ki tudjam elégíteni, megszüntetve ezzel a stressz érzését okozó hiányállapotot.



Ha tetszett, amit olvastál, várlak szeretettel és hálával a facebook oldalamon:
https://www.facebook.com/mikhelkata/?fref=ts

Közelgő események:

https://www.facebook.com/events/1536655686350963/